Szakmai beszámoló
CSSP-MO-25-0093
A Csoóri Sándor Program évről- évre lehetőséget nyújt a szűkebb és tágabb hazánkkal kapcsolatos ismereteink mélyítésére, hagyományok megélésére- átörökítésére, utazásra és szakmai megmérettetésekre is. Ezen élményekkel és tapasztalásokkal mind- mind gazdagítjuk a jelenlegi és az elkövetkező generációt.
A 2025. évi támogatási összeg segítségével az alábbiakat valósítottuk meg:
A támogatás egy részét - 2024. évhez hasonlóan - viselet készítésre fordítottuk. Az együttes repertoárja hamarosan Tirpák rege címmel egy olyan koreográfiával bővül, melyben minden táncos együtt mutatja be a tirpákok betelepülésének, a bokortanyák kialakulásának történetét, és a megelevenedő burszákon keresztül a tirpákság tánchagyományait.
A közös produkció színpadi hiteles megjelenítéséhez a Csoóri támogatásból új tirpák viseletekhez vásároltunk anyagot, ezen túl 1 pár női csizma is beszerzésre került.
Az elnyert pályázati összeg másik részét a Gyimesi Ordasok Hagyományőrző Táncegyüttes 25 éves jubileumi műsorára való eljutás utazási költségeinek fedezésére fordítottuk.
Szoros baráti kapcsolatot ápolunk a gyimesközéploki Ordasok Hagyományőrző Táncegyüttessel és a Gyimesvölgye Férfikórussal. A gyimesi táncosok többször jártak már nálunk. 2025-ben mi látogattunk hozzájuk, ahol közös fellépés és tánc- énektanítás, valamint táncház keretében erősíthettük tovább kapcsolatunkat. Újra betekinthettünk dolgos életükbe, élő hagyományaikba, gyönyörködhettünk a természeti kincsekben. Meglátogathattuk Tordán a sóbányát, és az 1000 éves határt Gyimesbükkön.
2025. szeptemberében Egyesületünk a Csoóri program segítségével részt vett a teljes Kárpát-medencét felölelő Sereglés 2025. elnevezésű rendezvénysorozatban. A Sereglés napján több tízezer népzenész, néptáncos és kézműves mester ünnepelte a Kárpát-medence népművészetét egy időben 349 helyszínen, számtalan programmal. A Guba Néptánc Egyesület Nyíregyháza-Rozsrétszőlőben a Váci Mihály Általános iskolában szervezte programját. A rendezvényt kézműves foglalkozások, citera bemutató, táncház, filmvetítés, népi játszótér, közös éneklés és viseletbemutató mellett egy tirpák hagyományőrző kiállítással tettük emlékezetessé. A támogatás lehetőséget biztosított arra is, hogy az esemény alkalmával élő népzene kísérhesse táncosainkat. Az országos eseményről kisfilmet is készítettünk. (Sereglés 2025. Nyíregyháza- Rozsrétszőlő; feltöltés 2025.09.28.)
A Csoóri program támogatásával táncosaink több néptáncos továbbképzésen is részt vehettek (2025.08.31 Törökszentmiklós – gyerekek továbbképzés – Gaál Autentika felkészítő, valamint 2026.02.13-14 – Nyíregyháza SZ-SZ-B Megyei Néptánc Szövetség továbbképzés).
Szakmai beszámoló
CSSP-NEPTANC-MO-2024-0225
A Csoóri Pályázat egyedülálló lehetőséget biztosít, és biztosított már az elmúlt években is a Guba Néptánc Egyesület minden tagja számára.
A 2024-es támogatási összeg segítségével az alábbiakat tudtuk megvalósítani:
Az előző pályázati szakaszban a női tánckarnak varrattunk viseletet, 2024-ben férfi táncosainknak is elkezdtük a viselet készítést. Az elnyert támogatás egy részéből anyagot vásároltunk, alsószoknya- ill. csizmanadrág és mellény készítéshez, valamint a legkisebbeknek vásároltunk kantus ruhákat.
2024. júliusában Szlovákiába utaztunk, Kovács József Garamszentgyörgy polgármesterének meghívására, az EU Együtt: az aktív állampolgárság és a demokratikus részvétel elősegítése Garamszentgyörgy c. rendezvényen vettünk részt, több magyarországi és határon túli magyar egyesülettel. A szlovákiai településen élnek olyanok, akik a Nyíregyháza környékén élő tirpákok felmenői, rokonai, egyesületünk senior tagjai közeli kapcsolatot ápolnak velük. Látogatásunk során a szlovákiai településen élő tirpák emberektől énekeket tanultunk, tájházukban táncházat tartottunk. Lehetőségünk volt, hogy viszonozzuk a meghívást, így 2024 szeptember 14-15-én Egyesületünk a Bokortanyák Gyöngyei Közhasznú Egyesülettel közösen a Tirpák Fesztivál keretében vendégül látta a garamszentgyörgyi kórust és kísérőiket. A fesztiválon a 3 egyesület közösen vett részt.
Ezen rendezvényekre készítettünk reklám dekorációt és ajándéktárgyakat, illetve a tirpák fesztiválon is kiállítottunk a Bokortanyák Gyöngyei Közhasznú Egyesülettel.
Idén augusztusban ismét meghívást kaptunk Szlovákiába, Garamszentgyörgyre. A tavalyi évhez hasonlóan egy nemzetközi rendezvényen képviselhetjük Magyarországot.
Természetesen az augusztusi látogatásunkat követően ismét lehetőségünk nyílik 2025-ben is a Tirpák Fesztiválon vendégül látni szlovák barátainkat.
Az elnyert pályázati összeg egy részét utazásra fordítottuk. Mile Boglárka és Mile Kamilla utazását támogattuk, akik 2024 októberében a VII. Gaál Autentika Néptáncversenyen vettek részt, ahol a zsűri döntése alapján Arany minősítést értek el.
2024 november 30-án szintén Törökszentmiklósra utazott az együttes a Gaál András születésének 75. évfordulója alkalmából megrendezett Néptánc Gálaműsorra. A gálán a Mester egykori tanítványai táncoltak, így együtt emlékeztünk a Miklós Néptáncegyüttessel, a Bem Néptáncegyüttessel, az Ürömi Öröm Néptáncműhellyel és a Szatmár Táncegyüttessel.
A fentieken kívül az alábbi nagyobb rendezvényeken vettünk részt a teljesség igénye nélkül:
2024. szeptember 27-én Az EU soros elnökség alkalmából a Kulturális és Innovációs Minisztérium felkérésére a Magyar Táncművészeti Egyetem a Magyar Diáksport Szövetséggel és az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület együttműködésben, az Európai Sporthét folyamán és a hagyományos Magyar Diáksport Napja alkalmából, egy nagyszabású néptáncos megmozdulást szervezett és valósított meg Budapesten a Kossuth téren. A rendezvényen a Guba Néptánc Egyesület 15 fő 10-14 éves gyerek táncossal + 20 fő kísérővel (örömtáncban részt vevő szülők, felnőtt táncosok) vett részt.
2025.01.22-én a Prima Volta zenekar meghívására részt vettünk a Váci Mihály Kulturális Központ Kölyökvár Tagintézményben a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett eseményen, ahol a megye 7 táncegyüttese együtt ünnepelt.
2025. április 29-én a nyíregyházi néptáncegyüttesekkel közösen ünnepeltük a tánc világnapját. A város több helyszínén közös koreográfiát táncoltunk.
2025. májusában a Gubaha részt vett a XV. Országos Nugdíjas Ki- Mit- Tud és Népek Tánca- Népek zenéje rendezvényen. Nyíregyházán megrendezett elődöntőből továbbjutottak a Siófoki döntőbe, ahol kiemelt arany minősítést értek el.
Szakmai beszámoló
CSSP-NEPTANC-MO-2023-0481
A néptánc, népzene, népművészet területén tevékenykedő csoportokhoz hasonlóan a Csoóri Pályázat egyedülálló lehetőséget biztosít, és biztosított már az elmúlt években is a Guba Néptánc Egyesület minden tagja számára.
A 2023-ban elnyert támogatás összegének felhasználását illetően szem előtt tartottuk az Egyesület szívügyét, mely a Tirpák hagyományok megőrzése, illetve tovább örökítése. Terveink között szerepel egy olyan koreográfia készítése, melyben junior- medior- és senior táncosaink együtt mutatják be a Tirpák tánchagyományokat. E vezérelv mentén döntöttünk úgy, hogy az elnyert pályázati támogatás domináns részét viselet varratásra fordítjuk. Most elsősorban női viselet készült a GUBA és GUBAHA táncosai részére. A viseletek összeállításánáll
Kácsor-Ignácz Garbiella volt segítségünkre, aki a tájegység szakavatott ismerője.
Az elnyert pályázati összeg egy kisebb részét utazásra fordítottuk. Mile Boglárka és Mile Kamilla utazását támogattuk a Törökszentmiklósi és Rákospalotai gyermek szólótáncversenyre.
A viselet varratást tekintettük a legfontosabb megvalósuló célnak, hiszen ez előfeltétele a tervezett közös tirpák tánchagyományokat őrző műsorszámunk hiteles színpadi előadásának. Hosszú távon szolgálja a Gubácska- Guba- és Gubaha szoros, családias együttműködését, hidat képezve fiatal- és időkorú táncos között.
A program az alább felsorolt fellépések és eredmények elérésben segítette az együttest:
Gyermek szólótáncversenyre való utazás Mile Boglárka és Mile Kamilla. Eredmények: Törökszentmiklóson arany minősítés, és Rákospalotán zsűri különdíj.
2024 június 23-án Egyesületünk részt vett Harangodon egy iskolai családi napon, ahol néptáncbemutatót és táncházat tartottunk. Nagy örömünkre először használhattuk az elkészült női viseleteket.
2024. júliusában külföldi meghívásnak teszünk eleget, Szlovákiába utazik az Együttes Kovács József Garamszentgyörgy polgármesterének meghívására. 2024 májusában találkoztunk Polgármester Úrral a Váci Mihály Általános Iskolában a Bokortanyák több mint gondolnád című programon (néptánc- és népviselet bemutatót tartottunk ezen a rendezvényen). A szlovákiai településen élnek olyan idős emberek, akik a Nyíregyháza környékén élő tirpák emberek felmenői, rokonai, egyesületünk senior tagjai közeli kapcsolatot ápolnak ezekkel az emberekkel. Ezen a fesztiválon a tánckar női tagjai szintén az új viseletekben fognak táncolni.
Illetve felkérésünk van IV. Aratási Nap rendezvényre 2024. július 27-én Újfehértón (visszatérő fellépője vagyunk az eseménynek), itt is az új viseletekben tudunk majd fellépni.
2024 eddig is sok- sok rendezvényen és oktatáson való részvételt tartogatott az Együttes tagjai számára: 2024. február báli szezonban: Krúdy bál, és Újfehértó (farsangi bál), Rozsrét Iskola bál, valamint Nyírségi Disznótoros (Eismann stand). 2024. március: szászcsávási továbbképzés; az Együttes felvételt küldött be a Mezőségi Világ-táncház 2024 programba. Húsvétkor újra lehetőségünk nyílt a gyermekekkel közös programra- tojásfestés, locsolkódás hagyományának továbbadása céljával.
2024. tavasz folyamán is aktív volt az Együttes családi napokon léptünk fel, majálison, gyermeknapon, „Bokortanyák több mint gondolnád” című programon vettünk részt. Az Együttes színes műsort adott a Vidék Kincse Egyesület felkérésére Tiszaeszláron a helyi közösségi piac avató ünnepségén (Tiszavasvári TV- Kistérségi Körkép c. műsor). A helyi termelők termékeinek megkóstolását az együttes tagjai a rendezvényen kínálással segítették elő. A IV. Nagykállói Kemencés Fesztiválon csapatépítő jelleggel elindultunk a főzőversenyen, felléptünk, és táncházat is tartottunk a résztvevőknek és a kilátogató közönségnek (Tündök Egyesület kisfilm).
Fenti szereplésekből és megjelenésekből is kitűnik az Egyesület bokortanyák és a vidék felé való elköteleződése mellett a hátrokon átívelő kapcsolataink ápolásának igénye is. A heti rendszerességű próbáinkon túl a jeles ünnepeken (Húsvét, Karácsony), és közös főzések szervezésével is igyekszünk minőségi időt együtt tölteni a Gubácska gyermekeivel, és a Gubaha tagjaival.
CSSP-E-NEPTANC-MO-2019-0535
CSSP-NEPTANC-MO-2020-0483
Szakmai beszámoló
A néptánc, népzene, népművészet területén tevékenykedő csoportokhoz hasonlóan a Csoóri Pályázat egyedül álló lehetőséget biztosított az elmúlt két évben a Guba Néptánc Egyesület minden tagja számára.
2020 márciusában a csoporttagok élete a csoport működése gyökeresen megváltozott egyik napról a másikra. A kitűzött célok megvalósítása nem tudott az eredeti terveknek megfelelően lépésről lépésre haladva megtörténni, új munkaformákat kellett bevezetni.
Az online kapcsolattartás mind a hagyományőrző, mind a gyerek csoport esetében nehézkes volt.
A Hagyományőrző csoport tagjait mind mentálisan mind fizikális állapotukat tekintve erősen megterhelte a bezártság és a betegség.
A csoportok az aktuális járványügyi szabályok betartása mellett jelenléti próbákat is tartottak.
A 2019 és 2020 évben benyújtott Csoóri pályázatunkat többször is módosítottuk, és igyekeztünk az a lehető leghatékonyabban felhasználni. A megvalósítandó tevékenységek a két pályázati időszak tekintetében összecsúsztak, hiszen 2020-ban és 2021 elején szinte egyáltalán nem volt lehetőség a személyes találkozásra.
Igyekeztünk a felvételeinket, zenei anyagokat, képeket rendszerezni és archiválni, illetve az online alkalmak esetében egymással megosztani az előkerült szép emlékeket idéző dokumentumokat, videókat.
Amikor lehetőség adódott személyesen találkoztunk próbákat tartottunk és egyénileg tréningeztünk a lezárások idején.
Kisebb csoportokban szakmai rendezvényeket látogattunk meg.
Két új koreográfiát sajátított el a GUBAHA csoport László Andrásné vezetésével és a GUBA csoport a mezőségi és forgatós koreográfiáiknak felújításában, tánc technikai és erőnléti tréningek tartásban kérte a Szatmár Néptánc Egyesület oktatóinka segítségét.
A táncanyagokhoz megfelelő viseletek is készültek férfi és női táncosainknak Orosz Károlyné Marika keze nyomán.
A program az alább felsorolt fellépések és eredmények elérésben segítette az együttest
2021 nyár
GUBA csapépítő Kisszekeres
GUBAHA csapatépítő Cserkeszőlő
Tokaj Fesztivál katlan – Csíkzenekar
Szegedi Nemzeti Színház- Gyermek néptánc antológia
Ifjúsági Szóló tánc verseny- Békéscsaba
Rábai 100 – Hagyományok háza
Csoóri Fesztivál - Nyíregyháza
Halmos Béla emlékkoncert – Hagyományok háza
Versenyek:
XVIII. Móra-Garabonciás Regionális Gyermek Szóló Néptánctalálkozó -Különdíj
IV. Gaál Autentika - Törökszentmiklós - Különdíj
XII. Krétakör Művészeti Verseny
Cigándi táncok Aranyminősítés
Alapi úgrós és friss csárdás Aranyminősites
Pályázati beszámoló
A működési pályázat által támogatott időszakban az együttes jelentős eredményeket ért el.
Az együttes a 2017 évben kialakított próbaterem működtetését megvalósította, a csapatunk 3 együttese csoportonként 2 próbát tud tartani. A felmerülő rezsi költségek a működési pályázatból kerültek fedezésre, ez lehetővé tette a folyamatos és hatékony munkavégzést.
Sikeresen léptünk fel városunk és környező települések fontos rendezvényein és két külföldi meghívásnak is eleget tettünk. Az egyik rendezvény a Küküllőmenti sokadalom, mely a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) találkozójával párhuzamos rendezvény a Homo Novus Egyesület szervezésében.
A másik rendezvényen a Szlovákiai Kecső településen léptünk fel, a rendezők a teljes együttest közel 70 főt láttak vendégül, és tartalmas kirándulással ajándékoztak meg bennünket a Betléri kastélyba.
A szakmai munka minőségének még magasabb szintre emelése érdekében, új táncanyagok tanulása kezdődött vendég koreográfusok (Antal Roland és Antal Dóra) segítségével, akik több alkalommal és nagyon magas színvonalon tanították nekünk a Szilágysági táncok rejtelmeit. Az együttes célja, hogy a tanult táncanyagból új koreográfia készüljön.
Az elmúlt év során két népi hagyomány felgyűjtése is megtörtént.
Az első kis film azt mutatja be, hogy hogyan zajlott az aratás a Bokortanyákon, a másik filmben szintén a betakarításhoz kapcsolódik és a kukorica betakarításával kapcsolatos hagyományokat örökítette meg. A filmek rögzítse és vágása, az Együttes tagjainak önkéntes munkája, a hagyományok felelevenítése a GUBAHA csoport tagjainak ötlete és természetesen tapasztalata alapján történt meg.
Az első film „hivatalos bemutatója” egy általunk szervezet Arató bálon történt.
Az együttes több kirándulást is megvalósított az év során, a már említett kiránduláson túl, szintén nagyon tartalmas volt a Budapesti kirándulás, ahol szakmai kapcsolatokat is sikerült ápolnunk más Táncegyüttesekkel, akikkel már korábban több közös produkcióban is részt vettünk.
Azt gondoljuk, hogy a rendezvényeikkel közvetve és közvetlenül nagyon sok embert elértünk. Közvetve a helyi televízión, írott médián, a Facebookon keresztül 1000-2000 embert is megszólítunk, rendezvényeinken pedig általában 80-100 embert érünk el.
Sikerült megvalósítanunk azt a legfontosabb célt, hogy olyan módon ápoljunk hagyományt, hogy az emberek mindennapjainak részévé váljon. Ott történik ez a tevékenység ahol ezek ezeknek a Tirpákoknak az ősei éltek és ahol az ő leszármazottai a mai napig élnek Családok jönnek hozzánk, és a gyermekektől a nagyszülőig, együtt szórakoznak, táncolnak, főznek, mézeskalácsot sütnek, és tojást festenek. Megismerik, kipróbálják a régi dolgokat, hagyományos eljárásokat, megcsinálják ezeket a tevékenységeket és ezáltal képessé vállnak, hogy ők is megtanítsák majd valakinek. Azt gondolom, hogy ezek a megélt pillanatok teszik lehetővé, hogy ne hagyományt őrizzünk, hanem hagyományt tanítsunk, örökítsünk át egy pozitív élmény segítségével.
Azok a források, amelyek lehetőséget adnak a próbaterem működtetésére, a tánctanulás anyagi fedezetének megteremtésére, kirándulások finanszírozására, teszik lehetővé hogy végezzük ezt a szép és hasznos munkát.
CSCSP beszámoló
A pályázat keretén belül a célként kitűzött rendezvények megvalósítása teljes egészében sikerült, természetesen figyelembe véve azt, hogy a megítélt támogatási összeghez igazítottuk azokat.
Az a két nagy rendezvény, ami megvalósításával több személyt elérhettünk volna, illetve határon túli kapcsolatainkat erősíthettük volna forráshiányok miatt nem sikerült megvalósítani.
A megítélt összeg segítségével három területen sikerült előre lépnünk.
Bővítettük viseleteink tárházát s elsajátíthattunk egy újabb koreográfiát, melyet az évzáró rendezvényen sikerült bemutatni zenekar kíséretével. További célkitűzésünk ezzel az új koreográfiával minősülni a 2020 év folyamán.
Az együttes a pályázat megvalósulási ideje alatt csoportonként 2 alkalommal próbál, így hetente hat alkalommal próbálunk. A próbaterem fenntartási költségeit a fellépési díjakból, az egyesületi tagdíjakból és edényi felajánlásokból fedezzük. A próbák vezetése önkéntes munkaként valósul meg. Az egyesület a fellépéseken a saját viseletekkel egészíti ki az egyesület viseleteit, a viseletek gondozását, tisztítását az együttes tagjai saját maguknak oldják meg.
Az együttes tagja több szervezetnek melyek az információ áramlását segítik, a szakmai munka színvonalának emelését szolgálja.( Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Néptánc Egyesület)
Az együttes a pályázat megvalósulási ideje alatt több programot valósított meg ezek egy része fellépés (falunapokon, jótékonysági rendezvényeken),illetve az együttes összejövetelei ( Szilveszter, mikulás, idősek köszöntése, tökfaragás stb)
Filmre rögzítettünk két népszokást:
• Hagyományos aratás,
• Hántóka (kukoricafosztás )
Az együttes három alkalommal szervezett a Bokortanyák területén hagyományos burszát (táncmulatság) élő zenei kísérettel.
Részt vettünk kulturális programokon, jubileumi rendezvényeken:
• Az időnek kereke- Igrice Táncegyüttes
• 20 éves a Bürkös zenekar
• Téka tábor 2018
• Táncház találkozó 2019
• Kirándulás-Betlér
Az együttes a felnőtt próbák után rendszeresen tart rekreációs foglalkozásokat Darányi László vezetésével mely meditációt, hangterápiát tartalmaz.
A tánc tréningeken kívül heti két alkalommal alakformáló tornára is van lehetőség melyen az együttes női tagja nagy előszeretettel vesznek részt. A foglalkozásokat Orosz Fanni vezeti.
Táncházakat tartottunk több alkalommal magyar és külföldi vendégeknek.
A 2018.10.22 Az önkéntesség napjához kapcsolódva felújítási munkák történtek a Guba tanyán a Magyar Telecom támogatásával.
Az együttes természetesen szakmai megmérettetéseken is részt vett.
A Gubácska gyerekcsoport A „Folkviadal” elnevezésű versenyen arany minősítést nyert csoportos és szóló kategóriában.
A próbavezetők több továbbképzésen is részt vettek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Néptánc Egyesületszervezésében.(Mezőföldi, Vajdaszentiványi, Cigánytánc témakörökben)